Utazik a család

Elkezdődött a nyári szünet, amely sok kisgyermekes család számára a kikapcsolódás, ugyanakkor a nyaralás megszervezése és lebonyolítása miatti stressz időszaka is. Az alábbiakban adunk néhány tippet ahhoz, hogy mire érdemes fokozottan ügyelni az utazás, a nyaralás és az előkészületek során.

Utazás közben

Ha autóval utazunk, készüljünk fel arra, hogy bizony gyakran kell majd evés- és pisiszünetet tartanunk. Persze élnek városi legendák olyan gyerekekről, aki édesdeden végigalusszák még a hosszabb autós utakat is, majd kipihenten ébrednek, az ilyen gyerek azonban általában mindig a más gyereke. Így a tervezéskor mindig kalkuláljunk a hosszabb szünetekkel – ami nekünk, felnőtteknek sem tesz feltétlenül rosszat.

Amennyiben repülővel indulunk útnak, a gyerekek figyelmét számtalan dolog fogja lekötni, és nem kizárt, hogy a fáradtságtól hamar kidőlnek. Nagyon sok légitársaság lepi meg a gyerekeket apró ajándékokkal, kártyával vagy foglalkoztatóval, ami szintén segíthet abban, hogy gyorsabban repüljön az idő. Sajnos azonban kellemetlen velejárója a repülős utazásnak a babák és kicsik esetében a felszállásnál és leszállásnál jelentkező szúró érzés a fülben, amit a nyomáskülönbség okoz. Ilyenkor a babáknál segíthet a szoptatás, az ivás vagy a cumi, nagyobbaknál a cukorka, az ásítás vagy a nyelés, amire megtaníthatjuk őket.

És mi a helyzet, ha gyalogtúrát tervezünk? A pici lábak a kezdeti lelkesedés után általában már kevésbé tudnak lépést tartani, így jó szolgálatot tehet egy kifejezetten a túrázáshoz készült babahordozó: Sőt, már olyan hordozók is léteznek, amelyeknek segítségével kényelmesen és biztonságosan vihetjük a nyakunkban a kicsit.

Nyunyóka, étel és ital

Bármilyen közlekedési eszközzel utazunk is, és bármi is legyen az úticél, ha kisgyerekkel megyünk, a csomagolás gondos tervezést igényel. A csomagolási lista elején mindig szerepeljen a kicsi kedvenc plüsse vagy játéka, ezzel könnyebbé tehetjük az utazást saját magunk és az ő számára is. És mi van, ha mégis megtörtént a tragédia, és a nyunyóka otthon maradt? Semmi vész: anya egyik ruhadarabjából némi fantáziával és csomózással fantasztikus alvóállatkát varázsolhatunk, ráadásul anya nyugtató illatával.

A gyerekek az út során mindig  megéheznek, így érdemes felkészülni erre is. Mindig legyen nálunk innivaló (a melegben ez kiemelten fontos), babakanál és -villa, és valamilyen egészségesebb harapnivaló is. Természetesen, ha hosszabb útra megyünk, még fontosabb, hogy figyelembe vegyük a gyerkőc igényeit. A megszokott baba bögre, tányér és evőeszközök használata mindig segít egy kis állandóságot vinni az utazás káoszába, és így nyugtatóan hathat a picire, miközben  segít abban is, hogy a kicsi könnyebben elfogadja a nem otthon készült ételeket.

A helyszínen – Na, de mit együnk?

A vakáció legjobb része, amikor már megérkeztünk a szállásra, magunk mögött hagytuk az utazás nyűgjeit, és kicsomagolva várjuk, hogy belevethessük magunkat a nyaralás örömeibe.

Persze annak megszervezése, hogy a kicsik mit egyenek a nyaralás során, már keményebb dió. Már utazás előtt tanulmányozzuk át a szálláshely kínálatát, nézzünk utána a környező étkezési lehetőségeknek, boltoknak, a szálláshely hűtési, ételmelegítési és főzési lehetőségeinek, valamint annak, hogy milyen higiéniai előírásokat kell fokozottan betartani az adott helyen az étkezéssel és vízfogyasztással kapcsolatban. Utóbbi azért is nagyon fontos, mert egy hasmenéses-hányós vírus nemcsak kellemetlenségeket, de súlyos állapotokat is eredményezhet a kicsik esetében.

Ennek ellentéte is gyakori jelenség. Az utazással járó stressz sok picinél szorulást okoz. A rostdús ételek segíthetnek, de ha gyermekünk hajlamos ilyen problémákra, az utazás előtt konzultáljuk a gyerekorvossal vagy a védőnővel a megoldási lehetőségekről. Ha először indulunk útnak a picivel, kérdezzük meg őket arról is, hogy mi kerüljön az úti patikába.

Amennyiben nem annyira hosszú időre megyünk, van hűtési és melegítési lehetőség a szálláson, és úgy döntünk, hogy főzünk, akkor érdemes az edényekre címkét tenni a tartalmukkal és az elkészítés dátumával. Így könnyebb lesz nyomon követni az ételek frissességét, és elkerülhetjük a lejárt ételek felhasználásából eredő kellemetlenségeket. Persze, ha nem idegenkedsz ezektől, jó megoldás lehet az üveges, megbízható forrásból származó bio babaételek használata is, hiszen ezek sokáig felhasználhatók.

Ha az ételeket mikrohullámú sütőben melegítjük, nagyon gondosan járjunk el, és csak olyan edényt használjuk, amely ilyen sütőben is biztonsággal használható. Lehet, hogy maga az edény nem olvad meg, de a belőle kioldódó káros anyagok nagyon veszélyesek lehetnek.

Igazán környezettudatosak akkor lehetünk, ha nem pazarlunk. Próbáljuk pontosan – kis ráhagyással – kiszámolni, hogy vélhetően mennyi ételt fog gyermekünk elfogyasztani az utazás során.

Emlékezetes pillanatok

Az utazás a kicsivel sok izgalmas élményt és felejthetetlen pillanatokat tartogathat. Ugyanakkor figyelni kell a legapróbb részletekre is, hiszen gyerekkel útnak indulni már teljesen más, mintha ketten, egy váltás ruhával, egy törölközővel és papuccsal megyünk a tengerpartra nyaralni. Sokat segíthet egy csomagolási lista készítése, amely a későbbiekben is nagy hasznunkra válhat. Bár a tervezés több erőfeszítést kíván, mindenképpen érdemes belevágni a közös családi utazásba, hiszen olyan pillanatokat élhetünk át, amelyeknek felidézése hosszú éveken át örömteli pillanatokat okoz majd.