Mi fán terem a bioműanyag?

A mai, modern társadalom szinte már nem tud létezni műanyagok nélkül. Szerencsére Európában egyre inkább teret nyer a környezettudatosság, melynek fontos része a környezetre és egészségre káros műanyagok száműzése, illetve környezetbarát műanyagokkal való helyettesítése. Műanyag és műanyag között óriási lehet a különbség, és az újabb gyártási technológiáknak köszönhetően fogyasztóként és szülőként már lehetőségünk van jobb döntéseket hozni. A bioműanyagok ugyanis egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat a műanyagok palettáján. Az alábbiakban bemutatjuk Nektek, hogy miről is van szó valójában, amikor bioműanyagról beszélünk.

Mi is az bioműanyag?

A bioműanyag egy olyan anyag, amelyet részben vagy egészben növényekből állítanak elő, vagyis biomasszából. Általában olyan vegyületekből készül, amelyek biológiailag lebonthatóak (biodegradálhatók), illetve megújuló forrásokból származnak.

A bioműanyagoknak számos előnye van a hagyományos műanyagokkal szemben. Először is, a biomassza-alapú forrásokból származó termékek kevésbé terhelik a környezetet. Másodszor a bioműanyag a környezetben természetes módon képes lebomlani, vagy iparilag komposztálható, így jóval kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után (sőt, egyes esetekben egyáltalán nem hagy maga után lábnyomot), gyártása pedig minimális üveghatásúgáz-kibocsátással jár. Ezek a tulajdonságok mind hozzájárulnak a hulladékcsökkentéshez és a fenntarthatósághoz.

Biodegradálás/komposztálás

A biodegradálható kifejezés arra utal, hogy egy anyag képes biológiai folyamatok révén lebomlani. Az anyag biodegradálható, ha molekuláris szerkezetét mikroorganizmusok, például baktériumok, gombák vagy enzimek képesek lebontani. A biodegradáció során az anyag átalakul kisebb, egyszerűbb vegyületekké, amelyek beépülhetnek a természetes környezetbe, például a talajba vagy a vízbe, és végül visszakerülnek a biológiai körforgásba.

Fontos megjegyezni, hogy a biodegradálhatóság folyamata és ideje változó lehet az anyag típusától, a környezeti feltételektől és a mikroorganizmusok jelenlététől függően. Némely anyag könnyen és gyorsan biodegradálódhat, míg más anyagoknak hosszabb időre van szükségük a lebomláshoz.

A komposztálás felügyelt körülmények között történő, olyan biodegradációt jelent, amely fokozottabb mértékben megy végbe, mint a hagyományos biodegradáció. Ehhez mindenképpen megfelelő feltételekre van szükség, és gyakran hőtermeléssel is jár. Pontosan ez történik, amikor a kiskertben lévő komposztálóban gyűjtve a növények részeit rövidebb időn belül tápanyagban gazdag anyagot nyerünk. Létezik azonban ipari komposztálás is. Ilyenkor a komposztálást végzők minden olyan feltételt pontosan biztosítanak (baktériumok, nedvesség aránya és megfelelő hőmérséklet), amely a gyorsabb lebomláshoz szükséges. Az általunk forgalmazott étkészletek és evőeszközök alapanyaga is ebbe a kategóriába sorolható. Így biztosítható, hogy használat közben stabil szerkezetűek maradnak, ugyanakkor mégsem kell aggódni amiatt, hogy terhelnék a környezetet.

A bioműanyagok típusai

A bioműanyagoknak különböző típusai léteznek. Közös jellemzőjük, hogy mind biológiai forrásokból származnak és/vagy biológiailag lebonthatók. Több osztályozási szempont is létezik, de általában 5 csoportot különítünk el:

  • Keményítőalapú bioműanyagok: Kukoricakeményítőből nyert bioműanyagok. A keményítőt gyakran vegyítik lebontható poliészterrel.
  • Cellulózalapú bioműanyagok: cellulózészterekből és cellulózszármazékokból készül
  • Proteinalapú bioműanyagok: olyan proteinforrások felhasználásával készült műanyagok, mint a glutén, a kazein vagy a tej
  • Alifás poliészterek: Bioalapú poliészterek gyűjtőneve. Sokszor más anyagokkal vegyítik őket.
  • Szerves polietilén: olyan polietilén, amelyet mezőgazdasági nyersanyagok, például cukornád és kukorica fermentációjával állítanak elő.

Előnyök

A bioműanyagok környezetre gyakorolt hatása elenyésző, hiszen az előállításukhoz fosszilis tüzelőanyag helyett (kőolaj) csak növényi alapanyag kell. Ezenfelül a különböző bioműanyagok a normál műanyagokkal való kémiai hasonlóságaik ellenére nem tartalmaznak biszfenol A-t (BPA), amelyről számos kutatás bizonyítja, hogy különböző egészségügyi problémákért felel.

Kihívások

Bár a bioműanyagok számos előnyt kínálnak a hagyományos műanyagokhoz képest, még mindig vannak bizonyos kihívások, amelyekkel szembe kell nézniük pl. a biomassza előállításához szükséges mezőgazdasági földterületek és víz biztosítása de számítások szerint, ha a hagyományos műanyagokat 100%-ban felváltanánk a bioműanyagokkal, akkor a Föld művelhető mezőgazdasági területeinek mindössze 0.9%-ára lenne szükség.1

Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy az ipari komposztálás valóban megtörténjen, ne pedig csak beszéljünk róla. Ez leginkább a műanyagokhoz és a bioműanyagokhoz való társadalmi hozzáállás révén biztosítható. Fogyasztóként ez a mi felelősségünk is, hiszen minél többen tesszük le a voksunkat a bioműanyagok mellett, annál inkább katalizáljuk ezt a folyamatot.

A jövő

A bioműanyagok mindenképpen egy fenntarthatóbb és egészségtudatosabb választást képviselnek a hagyományos műanyagokkal szemben. A változás mindig az alsóbb szinteken kezdődik, így a fogyasztói döntések remélhetőleg hamarosan sarokba szorítják a hagyományos műanyagok előállítóit, és teret engednek a bioműanyagok még nagyobb elterjedésének. Mi is egy ilyen, nagyobb szemléletváltást szorgalmazva kínáljuk Nektek termékeinket, hiszen minden kis lépés számít.

1. Life Cycle Inventory and Impact Assessment data for 2014 Ingeo™ Polylactide Production. Industrial Biotechnology, Vol 11, No. 3. Pgs 167-180. June 2015