Az aggódás amiatt, hogy a gyermekünk rosszevő, nem újkeletű. Valószínűleg már dédnagymamáink idejében is sokszor felmerült a kérdés, hogy a gyerek eleget eszik és megfelelő ételeket fogyaszt-e. Amióta pedig létezik internet és közösségi média, ellenőrizetlenül ömlik ránk az információk hada, így sokszor összezavarodunk: Mennyit is kellene ennie a gyereknek? Mi van, ha nem eszik eleget? És mi van, ha nem azt eszi, amit kellene? Amennyiben pedig elkezdünk a weben kutakodni, és egyre mélyebbre ásunk, vagy gyerekünket más gyerekekkel hasonlítgatjuk össze, valószínűleg egyre nagyobb lelkiismeret-furdalást érzünk majd amiatt, hogy biztosan mi rontottunk el valamit.
Tényleg van probléma az evéssel?
Vekerdy Tamás többször válaszolt az újságok hasábjain az evés miatt aggódó szülőknek. A válaszainak lényege általában az volt, hogy amíg a gyerek nem beteges és nem nagyon sovány, addig eleget eszik. Persze lehet, hogy nem annyit és azt, amit a szülők elvárnak, de számára megfelelő mennyiséget és tápanyagot visz be a szervezetébe. Vekerdy szerint az „eszik – nem eszik” kérdést általában a szülők izgulják túl, így az evés központi kérdéssé válik a gyerek és a család életében is. Minél jobban erőltetjük, az ellenállás annál nagyobb lesz, és egy ördögi kör alakul ki. Sőt, a „nemevés” akár egy eszközzé is válhat a gyermek kezében, hiszen rájön, mekkora kétségbeesést élnek át a szülők, ha nem hajlandó megenni a gyerektányéron elé kerülő ételt. Első lépésként tehát gondoljuk át, hogy mit és mennyit eszik valójában a kicsi, és azt, hogy vajon tényleges problémáról van-e szó.
Ahogyan a nagyok
Érdemes azt is végiggondolni, hogy a gyerek milyen körülmények között eszik. Külön etetjük a családi étkezések előtt, vagy velünk eszik? Amikor már etetőszékbe kerül a pici, mindenképpen érdemes bevezetni a közös étkezés adta örömökbe. Kapjon ő is babatányért ás babakanalat, hogy így részese lehessen a közös reggeli, ebéd vagy vacsora élményének. Az önállóság érzése a későbbiekben azt is elősegíti, hogy nyitottabb legyen az újdonságok kipróbálására, és kiválaszthassa azt, amit szeret. A babapohár önálló használata is nagyon fontos, hiszen ha már ő maga szabályozhatja, hogy mikor és mennyit iszik, jobban képessé válik annak felismerésére, hogy mikor szomjas. Jó megoldás a csőrös pohár, amelyet a pohár tartalmának – és így anya – kiborulásának veszélye nélkül használhat.
A kulcsszó – rugalmasság
Sokaknak ismerős lehet a csalódás érzése, amikor a hosszas vásárlás, főzés és turmixolás után a kicsi elfordítja a fejét a babakanál elől, és nem hajlandó megenni anya főztjét. Ne essünk kétségbe, ha nem eszi meg a spenótot, a húst vagy bármi mást – gondoljunk csak bele: vannak olyan ételek, amelyeket mi, felnőttek sem vagyunk hajlandóak megenni. A gyerekek természetüknél fogva utasítják el kezdetben az új ételeket, de minél jobban erőltetjük a dolgot, az ellenállás annál nagyobb lesz. Ne akarjuk „megtömni” a gyereket (napjainkban sokan a képernyő előtt igyekeznek belediktálni némi ételt a gyerekbe, ennek káros hatásaival egy későbbi blogunkban foglalkozunk).
Legyünk türelmesek
Hagyjunk időt arra, hogy a gyerek maga próbálja ki az újdonságokat. Erre a legnagyobb esély akkor van, ha a mindennapokba bevonódva látja, hogy mi hogyan és mit eszünk. Ha az új ételek bevezetése során ellenállásba ütközünk, ne pánikoljunk, hagyjuk, hogy a már jól ismert ízekből válasszon, és tálaljunk a babatányéron olyan ételt, amit szeret. Na persze ez nem azt jelenti, hogy csokival és cukorkával etessük a gyereket egész nap, vagy hogy százféle ételt kell felkínálni a asztalon, de ha éppen tésztás időszakot él a gyerkőc, akkor fogadjuk el, hogy a hús a tányéron marad.
Pánikra semmi ok!
Megdöbbentő adat, hogy a kisgyerekek 25-35%-át tartják szüleik rosszevőnek. Ha mi is így érzünk, először is nyugtassuk meg magunkat: a válogatósság nem örökké tartó állapot. A gyerekek előtt fokozatosan kinyílik az új ízek világa, és a rosszul evő gyerek a későbbiekben igazi ínyenccé is válhat. Így, amikor eluralkodik rajtunk a kétségbeesés, gondoljunk Vekerdy szavaira: „Megnyugtatásul: nem láttam még olyan testileg egészséges gyereket, aki a családban, ahol különféle ennivalók kerülnek az asztalra, éhezett volna.”
