Mint a gyerekekkel kapcsolatban oly sok más, az önálló evésre való hajlandóság és érettség kialakulásának időpontja – az önálló evőeszköz használat – is egyénenként teljesen eltérő lehet. Nagyon sok dolog befolyásolhatja, hogy a kicsi mikor kezd el önállóan enni – azok, akik a családdal rendszeresen együtt étkeznek, és esetleg nagyobb testvéreik is vannak, valószínűleg hamarabb akarnak majd egyedül is evőeszközökkel enni. És persze az is fontos, hogy szülőként hogyan állunk hozzá a témához. Van azonban néhány általános szabály, amelyet érdemes betartani.
Az első önálló próbálkozások a babakanállal
Az első lépés az önálló étkezés felé már a hozzátáplálás elején megjelenik. A baba a kezdeti lépéseket követően érdeklődni kezd az etetőkanál iránt, megpróbálja azt „megszerezni” és a szájába tenni. Körülbelül 9 és 12 hónapos kor között érkezik el azonban az önálló csipegetés időszaka – ilyenkor kezdi el egyedül a szájába tenni az olyan darabos ételeket, mint például a banánkarika vagy a kölesgolyó. És ilyenkor, 10-12 hónapos kor tájékán jön el a megfelelő időpont arra is, hogy egyedül próbálkozzon meg a gyerekkanállal enni. A kicsi valószínűleg egyértelművé teszi majd, hogy önállóan szeretne kanalazni, de az is utalhat rá, hogy itt az ideje saját kanalat adni a kezébe, ha a feje elfordításával képes jelezni, hogy nem kér többet.
Ne legyenek illúzióid, ez nem lesz sem rövid, sem tiszta folyamat. Jobb ilyenkor feladni a pedáns konyhával és foltmentes ruhákkal kapcsolatos elképzeléseket. Ez az időszak a kísérletezésről és az ügyesedésről szól, tehát érdemes szülőként is kicsit lazábban hozzáállni a dolgokhoz. Az állandó szájtörölgetés és javítás könnyen elveheti a kedvet az önálló próbálkozástól. Az „egyél rendesen” időszaka még várat magára. A gyerekek nagyon sokáig marokra fogják az evőeszközöket, a helyes kanáltartás csak óvodás korra, 4-5 évesen alakul ki a megfelelő ceruzafogás kialakulását megelőzően vagy azzal egy időben. Ehhez pedig fejlettebb finommotorikus képességre van szükség. A folytonos kijavítással csak azt érjük el, hogy a pici elkedvetlenedik. Amennyiben képesek vagyunk elég könnyedén és türelmesen hozzáállni a témához, a baba örömmel és egyre ügyesebben kanalazik majd.
Jöhet a gyerekvilla…
Körülbelül 1,5 éves kor tájékán jön el az idő a gyerekvilla kipróbálására, amikor a kanállal való evés már nem jelent kihívást. Ez persze nem azt jelenti, hogy adjunk egy hagyományos villát a kicsi kezébe. A folyamat elején a baba még ügyetlenül bánik az újonnan megismert gyerek evőeszközzel, ezért – ha nem megfelelő, kifejezetten a kicsiknek készült, babavillával próbálkozunk – könnyen megszúrhatja magát. Adjunk neki olyan ételeket, amelyeket könnyedén felszúrhat az evőeszközre, így gyorsabban juthat sikerélményhez. Semmiképpen se erőltessük azonban a villa használatát, hiszen előbb-utóbb ő maga is használni akarja majd.
Mi a helyzet a késsel?
A kés bevezetése igényli a legnagyobb körültekintést. Kezdetben mindenképpen olyan kést válasszunk, amelyet mi, felnőttként „semmire sem használhatónak” csúfolunk. A 3 évesek már próbálkozhatnak a puhább ételek felvágásával. Ettől valószínűleg megnő az önbizalmuk, és úgy érzik majd, hogy ők is kiveszik a részüket a konyhai műveletekből. Éles kést azonban – jóval később és szigorú felügyelet mellett – csak akkor adjunk a gyerek kezébe, amikor mi magunk úgy ítéljük, hogy már elég érett hozzá.
Milyen baba evőeszközt válasszunk?
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen a jó baba evőeszköz? Az első pont, hogy semmiképpen se készüljön fémből. Bár lehet, hogy felnőttként mutatósnak tartjuk a szép, fémből készült baba és gyerek evőeszközkészleteket, használatuk nem praktikus, mivel nehezek és nincs elég tapadásuk. A műanyag, ergonomikus kialakítású, kifejezetten a babák életkorának megfelelő műanyag gyerek evőeszközöket sokkal könnyebb megfogni, főleg, ha a nyelükön valamilyen érdes rész, minta is található. A nyél ne legyen se túl hosszú, se túl rövid, és a gyerek evőeszköz fejének is olyan méretűnek kell lennie, ami könnyen, kényelmesen befér a baba szájába, máskülönben könnyen elmehet a kedve a próbálkozástól. És mivel az evőeszközök közvetlenül a gyerkőc szájába kerülnek, kiemelten fontos, hogy egészséges műanyagból készüljenek – soha ne válasszunk bizonytalan eredetű gyerek evőeszközt, mert a kioldódó anyagok nagyon károsan hathatnak a kicsi szervezetére. A fentieket szem előtt tartva, mi kizárólag olyan környezettudatos gyerek evőeszközöket forgalmazunk, amelyek minden az előbbiekben ismertetett kritériumnak megfelelnek: ergonomikus kialakításúak, lekerekítettek, 100%-ban természetes, növényi alapú műanyagból készülnek, ráadásul mosogatógépben is elmoshatod őket. Így a környezetvédelem és a biztonság miatt már nem kell aggódnod, elég a tanulás vidám pillanataira koncentrálnod. Na meg a kezdeti időszakban a mosásra…